“Anya, nézd, milyen színpompás rendet raktam!” (Ágoston, 6)

Nem mese, nem lázadóknak – Varga Dorina, vendégszerzőnk írása egy antológiáról

Kiss Judit Ágnes – Mesterházi Mónika –
Miklya Luzsányi Mónika – Molnár Krisztina Rita –
Szabó T. Anna – Tóth Krisztina:
Magyar mesék lázadó lányoknak

Szerk. Szlukovényi Katalin

Móra Kiadó, 2018

 

 

Valóban lányoknak szól a Magyar mesék lázadó lányoknak? Beszélhetünk-e egyáltalán ezekről az írásokról mint mesékről? Egy kiváló marketingstratégiával felépített kötet, amely kimondottan lányoknak, nőknek készült, miközben a cél a szélesebb gyerek- és olvasóközönséghez való eljutás lehetett.

A hasonló című, olasz szerzőpáros – Elena Favilli és Francesca Cavallo – által összegyűjtött és kiadott kötetet alapul véve 2018-ban a Móra Kiadó gondozásában megjelent a magyar lázadó lányok mesekönyve is. Huszonöt olyan híres nő életéről olvashatunk, akik magyarok, vagy valamilyen közük van/volt Magyarországhoz. A mintául szolgáló kötetben több szerző írásaival és több alkotó rajzaival találkozunk, a magyar verzióban hat író és tizenkét illusztrátor működött közre. Találkozhatunk Kiss Judit Ágnes, Mesterházi Mónika, Miklya Luzsányi Mónika, Molnár Krisztina Rita, Szabó T. Anna és Tóth Krisztina írásaival. Egy-egy szerző több történetet is alkotott, amelyekhez szintén nők, többek között Molnár Jacqueline, Rofusz Kinga vagy Szegedi Katalin készítették az illusztrációkat.
A közreműködők példamutatás terén kiváló munkát végeztek mind az eredeti, mind a magyar változatot tekintve, hiszen megannyi kalandos és elgondolkodtató történetet sorakoztatnak fel az olvasó számára.
Azonban már a címnél meg kell állnom, és most mellőzöm az összehasonlítást az eredeti kötettel. Magyar mesék lázadó lányoknak – itt van tehát a cím. Először arra gondolok, hogy meséket fogok olvasni. Hogy ez lányoknak való, méghozzá lázadóknak. Persze leegyszerűsítő ez a megfigyelés, elvégre a címnek frappánsnak és jól hangzónak kell lennie, mi kell ennél több egy borítóra? Én azért mégis szemügyre venném közelebbről is az általam problémásnak tartott részeket.
Huszonöt nő, huszonöt írás – ezt a mennyiséget nehéz egy gyerekeknek szóló könyvbe belezsúfolni, méghozzá úgy, hogy az érdekes is legyen. Ennek ellenére a „kevesebb néha több” elve itt hasznosabbnak bizonyult volna, mint a sok-sok érdekes szereplő enciklopédiaszerű felsorakoztatása.
Minden történet négy oldalt kapott, amelyből legfeljebb két és fél oldal a tényleges szöveg. Mi teszi ezeket a szövegeket mesévé? A szerzők szinte minden részben használnak olyan mesés elemeket, mint a „Volt egyszer egy kislány…” vagy „Hol volt, hol nem volt…”. Mindettől viszont egy kétoldalas írás nem válik mesévé. A szerkesztő és a szerzők célja sem az volt, hogy mesék kerekedjenek ki ezekből a történetekből. Példamutató jellemrajzokat olvashatunk, egyfajta ki-kicsoda módon, ami önmagában nem zavaró, hiszen az érdeklődést – legalábbis az enyémet – teljes mértékben felkeltették. Nem tudtam elolvasni úgy egy szöveget, főleg a régi korokban élő hölgyekről szólókat, hogy azután ne nézzek utána részletesebben életüknek. Ennek kapcsán merült fel bennem a kérdés: vajon nem lett volna-e jobb, ha nem nekem kellett volna külön-külön felkutatnom ezeket az információkat? A történeteket akár részletesebben ki lehetett volna dolgozni, igazi meséket írni belőlük, melyeknek van eleje, közepe és vége. Így viszont az olvasás mind a huszonöt alkalommal hiányérzetet keltett bennem. Bányai Júlia története például, amely Az álruhás katona címen szerepel, szinte kiáltozik azért hogy „írj, írj meg!”. Mégis be kell érnem két és fél oldallal, és majd meghaltam a kíváncsiságtól, hogy vajon hogyan zajlott az a sok-sok kaland, amibe az álruhás nő belekeveredett. Persze egy hosszabb, például tíz oldalnyi történet valószínűleg az igazság rovására ment volna, ettől azonban a cél és az eredmény kicsit sem változott volna. Sőt, egy kibontott történetben azt is láthatnánk, miért és hogyan is voltak olyan nagyszerűek ezek a nők: mit tettek annak érdekében, hogy saját akaratukat érvényesítsék céljaik elérésének érdekében; hogyan álltak a sarkukra és álltak ki magukért akár olyan korokban is, amikor mondhatni bűnnek számított önálló nőnek lenni.
Dicséretére szóljon a kötetnek azonban az, hogy míg az olasz páros könyve száz nő történetét mondja el egy-egy oldalon, a Magyar mesék lázadó lányoknak ezt a számot megcsappantotta és inkább több információt közölt kevesebb szereplőről. Ez már egy jó útnak tűnik egy másik cél felé, és olvasóként remélhetem, hogy egyszer egy egész mesekönyvet elolvashatok Czinka Pannáról, Karády Katalinról vagy akár Péterfy Boriról.
További kérdéses pontja a kötetnek – és ismét a címből indulok ki –, hogy kinek szól. Egy ilyen könyv megírásának célja mindenféle olvasói közönséghez való eljutásnak kellene lennie. A kötet azonban a fiú (vagy akár férfi) olvasókkal szemben kizárónak bizonyul, mivel olyan eszközökkel él – maga a cím, amely megjelöli olvasóközönségét; a borító grafikája –, amelyek akarva-akaratlanul is marginalizál, leszűkítve ezzel az olvasók körét a nőkre, illetve lányokra.
A cím önmagában kizárja azt a lehetőséget, hogy fiúk is olvassák ezt a gyűjteményt. A célkitűzés lényege pedig éppen az lenne, hogy a gyerekek több női hőssel találkozzanak. Ezzel szemben pont annak a lehetősége veszik el látványos és kiemelt elemek által – mint a már korábban említett borító és cím –, hogy mindenféle életkorú és nemű olvasóval megkedveltessék ezeknek a rendíthetetlen nőknek a történetét. Hiszen nem is csak a lányokat, de egyenesen a lázadó lányokat szólítják meg. Így a kötet célkitűzése ellenére saját csapdájába esik. Annak ellenére, hogy a női sokszínűségre hívja fel a figyelmet a könyv, ezzel együtt le is szűkít, sőt ki is rekeszt bizonyos közönséget olvasói köréből.
Ennek természetesen olyan okai is lehetnek, hogy egy kiadónak (a már meglévő, eredeti kiadás miatt) nem áll módjában annyit változtatni a köteten, amennyit szeretne. Valamint annak is betudható, hogy ez a könyv sokban – így címében is – hasonlít az eredeti kiadáshoz, az pedig nagy sikert ért el. Ennek tudatában nem csoda, hogy nem csak tartalmilag, de címét tekintve is – részben – igazodik hozzá a magyar változat.
E felvetett problémák nem idegenek sem a szerzők, sem a szerkesztő számára, de mindezek ellenére ugyanúgy hasznosnak tartják a könyv megjelenését a példaképek felmutatása szempontjából. A probléma abban áll, hogy ezek a történetek eljutnak-e a közönség szélesebb rétegéhez, illetve tekinthetünk-e rájuk figyelemfelhívó, példamutató és további olvasásra buzdító írásokként.

Hol élnek az olvasó gyerekek?

A város szélén élő, hátrányos helyzetű gyerekek környezetében a legkevesebb az olvasó ember, míg a legtöbb a kisközségi diákok körében van. (Ábrahám Mónika, 2019)

Mami tanult, mami olvas Leginkább az anyánk iskolai végzettsége alapozza meg olvasási szokásainkat

Ha a mami sokat tanult, akkor mami sokat olvas a gyerekeinek is. Kutatások igazolják, hogy ez nem mellékes.

Egy 2017-ben végzett országos felmérés adatai alapján úgy tűnik, hogy az anya végzettségének szerepe sokkal meghatározóbb az olvasóvá válásban, mint az apáé. A felmérés 3-17 évesek körében készült. A begyűjtött adatokból az is kirajzolódik, hogy mindkét szülő vonatkozásában egyértelmű tendenciákat lehet látni a magasabb végzettség, és a gyermek rendszeresebb olvasása között. A magasabb iskolai végzettséggel egyértelműen összefügg a rendszeres családi olvasás, illetve a későbbi olvasóvá válás. (Tóth Máté, 2018) Forrás: http://www.fszek.hu/azenkonyvtaram/?article_hid=37898

Rádióinterjú a gyerekirodalomról

Rádiós nagyinterjú velem a gyerekirodalomról és a Mami olvasról itt:

https://karcfm.hu/archiv/poetikon-2019-02-17-1200-1300/

Kik írnak a gyerekeknek és hogyan?  Olvasson-e a felnőtt gyerekkönyvet, akinek (még) nincs gyereke? Milyen a gyermeki látásmód? Milyen a jó gyerekköltészet? Mi jót olvastam mostanában? És még sok minden más. Köszönet érte Viola Szandrának!

“Szeretne eligazodni a gyerekkönyvek, mesekönyvek között és a legjobbakat kiválasztani gyermeke számára? A Poétikon adásában Harmath Artemisz mesél a kortárs gyermekirodalom gazdag felhozataláról és “Mami olvas” című blogjáról. A szerkesztő-műsorvezető: Viola Szandra.

Amikor a lemmingbőr csípi a feneked Varró Dániel: A szomjas troll

mde

Miért kell nekünk skandináv mitológia, mikor van… A magyar legendakincs ugyan elég gazdag, de ha egy szerző nem akar feltétlenül Alfa-generációs Hunorról vagy Szent Lászlóról mesélni, akkor miért ne nyúljon ezer mérföldekkel is arrébb, a Kis Viking Vitézért? A skandináv és kelta mitológia törmelékei már úgyis ott vannak a mamik és papik könyvespolcain fantasy-irodalom formájában. A gyerekkönyv-vásárlók olvastak már orkokról, nem beszélve a mozifilmes troll-élményekről, hovatovább valkűrös operaéményekről. Szóval én szeretem a korszerűsített magyar néphagyományt, a mezőségi népzenét és a friss kovászolt búzakenyeret, mégis, ezt a legendáriumba csomagolt északi motivikát és szereplőgárdát azonnal keblembe zártam. (Akkor még nem is tudtam, hogy a szerző – alkotás közben – felesége jóvoltából skandináv folk metált hallgatott hogyaszongya…)
Már a matt és erezett szuperkemény külső borítópapírt tapogatva ámulatba estem, pedig ez még csak ígéri az egzotikus tartalmat: „kis viking legendárium” alcímmel. Folytatódik a belső borító társasjátékok táblájára emlékeztető rajzos térképével, a hátsó oldalakról kivillanó szereplő-tablóval.

Ogre, Ork, Goblin, Harci fókabébi, Törpe, Sárkány, Vadlazac… Kitör belőlünk a nevetés, és aztán le sem tesszük a könyvet Éjelfig, akarom mondani éjfélig. Másnap késve indulunk az oviba, de ez nem gátol meg bennünket abban, hogy a buszmegállóban is folytassuk az interaktív kalandot.
Mindebből már rájöhettetek arra, hogy a négy külön szövegből álló mű (A szomjas troll, A kíváncsi óratörpe, A kis hablegény, A leprikónok átka) fő mozgatórugói az epikai izgalom és a sajátos nyelvi humor.
Varró Dániel lenyűgöző leleménnyel keveri a műfaji kártyákat, észre sem vesszük, miközben egy-egy varázslény vagy népcsoport eredetének versbe szedett történetébe merülünk (a legendárium történeti műfaj, de eredetileg nem verses!) éppen makámát olvasunk (A kis hablegény). Van itt finn, nordikus és kelta mítoszi avagy mesei elem, egy-egy mellékszereplő egy másik mesében kiteljesedve visszatér. A leprikónok átka pedig az X-generációsoknak ismerős kaland-játék-kockázat műfaját követi: az olvasó (gyereket) és tesóját teszi meg főhősnek, és innentől kezdve választani kell a felajánlott verziók közül a versszakok végén, hogy milyen irányba haladjon tovább a cselekmény. A megfelelő oldalszámhoz ide-oda kell lapozni, az olvasás a szerző, a szülő és a gyerek közös és tettleges játékává válik.
„…Mit mondasz erre te?
„Nyugodtan elkísérhetsz, te szárnyas vadmalacka!” (139)
„Mi elmegyünk, de Sigmund, te sajnos itt maradsz ma.” (74)
Mivel a hősök mi vagyunk, a szerző gondoskodik róla, hogy bájos humorba, kortárs nyelvi kifejezések, életszerű gyermeknyelvi szavak, virtuóz rímek közé szemtelenkedje a drámai kiindulóhelyzetet:
”az anyukák nem mosnak, mióta tart az átok,
feneketeket csípi kis lemmingbőr gatyátok,
a csokitól fogfájást kezdtek kapni, s agybajt,
és fületeken jön ki már úgyszintén a fagylalt”

vagy akár a rossz választásainkat – melyeknek rendre kudarc vagy halál a következménye –:
„Megtámadod a sárkányt, de nincs alattad táltos,
se páncélod, se kardod, gyalog vagy, ő meg szálldos,
eléggé kedvezőtlen rád nézve így a párharc,
bár fogszorítva küzdesz, de hősies halált halsz.”

Marosi Krisztina gyönyörűséget alkotott, grafikái nem csak szépek, kerekdeden bájosak, de különlegesek is: a kőre felvitt festék anyaghatását idézik. A versszakok közötti apró illusztrációk mind észak természeti frissességét, színeit és ártalmatlan változatú bűbájosságát idézik meg.
A Túl maszat hegyen című korábbi nagyobb lélegzetvételű alkotásához képest annyi változás biztosan történt a Varró-világot illetően, hogy ez a kötet a kisebb és nagyobb gyerekeknek is épp olyan élvezetes, mint nekünk, idősebbeknek. Ez jórészt annak a nyelvi magabiztosságnak köszönhető, amely a stílusparódiát korábban inkább műfajokra, személyiségtípusokra, beszédmódokra alapozta. Most viszont már kiterjeszti a szülő-gyerek és a testvér-testvér szituációk, beszédhelyzetek nyelvi megformálására, a gyermeki látásmódra is. Érződik a kisgyerekes tapasztalat, na!

Benneteket mi fogott meg A szomjas trollban leginkább?

 

LEXIKON

makáma

legendárium

Az Év Gyerekkönyve Díj kiosztása Milyen szempontok alapján értékel a szakmai zsűri? Less bele!

A Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) évi rendes közgyűlése keretében nyilvános szakmai napot tart, amelyre minden érdeklődőt – egyesületi tagot és nem tagot – szeretettel várunk!
A HUBBY kiemelt feladata az Év Gyerekkönyve Díj kiosztása, 15 órától plenáris előadásokon, neves szakértőktől hallgathatod meg, milyen szakmai szempontok mentén érdemes értékelni azt az öt kategóriát (gyerekirodalom, ifjúsági irodalom, illusztráció, fordítás, innováció), amelyben a díjat kiosztjuk. Majd lehetőséged lesz belenézni a 2018-as év nevezettjeibe: könyvszemlével várunk, frissítőkkel is készülünk. A program részleteivel hamarosan jelentkezünk.

Mit olvasson a Mami? Jön, jön, jön: rossz dalszövegek, holland gyerekirodalom, vallásos irodalom, A szomjas troll

Szerkesszünk együtt! Hálásan köszönök minden észrevételt!

• Melyik rovatot szereted?
• Milyen témában olvasnál szívesen bejegyzést a Mami olvas oldalon?
• Mivel könnyíthetném meg a tájékozódásodat?
• Milyen észrevételed van?

Írj bátran mailen, írj facebookon, vagy írj megjegyzést a poszt végére! Köszönöm szépen a magam és minden olvasó nevében!

KELL A GONOSZ A MESÉBE A negatív érzelmek történetbe szervezése támogatja a gyerekek társasérzelmi fejlődését

A fiaim nem fogadják el, ha az estimesében nincs gonosz. Ha a soros történetből, amit magam találok ki újra és újra, kihagyom a banyát, a ravasz varázslót vagy a gonosz törpét, akkor a mesének nem lehet vége. Utólag is ki kell egészítenem a történetet,  de nem akármilyen rosszasággal. Nagyon gonosznak kell ahhoz lennie a negatív hősnek, hogy érdemes legyen legyőzni őt a fiaim nevét viselő királyfiknak (a szereposztás is a fiaim előírása). A bamba óriás, aki csak az erejére támaszkodik, nem igazi ellenfél. És ez így megy minden este, több, mint ezerhatszáz napja…

Van ennek a jelenségnek pszichológiai alapja is, amit a Pécsi Tudományegyetem Fejlődés- és Klinikai Pszichológia Tanszéke vizsgált. Az eredmények összefüggenek a kérdéssel, hogy miért szeretjük a történeteket, és miért igazi családi műfaj a mese.

A kutatók arra jutottak, hogy a gyerekek számára a negatív érzelmeknek nehezebb értelmet adni, nagyobb szükségük van ebben a folyamatban egy támogató felnőtt közreműködésére. (Laible és Panfile, 2009), A kétezres évek kutatásai azt is bizonyították, hogy a negatív érzelmek kibontása, jelentésteli történetbe szervezése támogatja leginkább a gyerekek társasérzelmi és társas-morális fejlődését (Laible, Panfile és Augustine, 2013). Az érzelmi megküzdési folyamatok sokkal lazább kapcsolatban állnak a pozitív érzelmek megvitatásával, vagyis a végig happy történetekkel. Ezek az utóbbiak inkább csak az önéletrajzi emlékek felidézését segítik.

A jelenség oka az, hogy a pozitív emlékeknél a felidézés inkább a résztvevőkre, tárgyak és események leírására vonatkozik, míg a negatív eseményeknél a beszélők többet utalnak az eseményekkel kapcsolatos érzéseikre, vélekedéseikre (Fivush és mtsai, 2003).

Forrás:

https://creativecommons.org/licenses/by-nc/4.0

POHÁRNOK Melinda – MOLNÁR Zsófia – VÁRNAGY András: Kötődés és párbeszéd – szülő–gyermek dialógusok és szelf-fejlődés óvodáskorban – PTE BTK Pszichológia Intézet, Fejlődés- és Klinikai Pszichológia Tanszék)

Idézett hivatkozásaik:

Fivush, R., Hazzard, A., Sales, J. M., Sarfati, D., & Brown, T. (2003). Creating coherence out of chaos: Children’s narratives of stressful and positive events. Journal of Applied Cognitive Psychology, 17, 1–19.

Laible, D., & Panfi le, T. (2009). Mother-child reminiscing in the context of secure attachment relationships: Lessons in understanding and coping with negative emotion. In J. Quas & R. Fivush (Eds.), Emotion and memory in development: Biological, cognitive, and social considerations. Oxford series in affective science (pp. 166–195). Oxford: Oxford University Press.

Laible, D., Panfi le, T., & Augustine, M. (2013). Constructing Emotional and Relational Understanding: The Role of Mother–Child Reminiscing about Negatively Valenced Events. Social Development, 22(2), 300–318.

Fiam mondja – lányom mondja

 

“Anya, holnap este is csinálj bunkit magadból, jó?!” (Zsigu, 5)

“Lehet, hogy én voltam, Mami, biztos, hogy igazad van. De még nem derült ki…” (Ágoston, 5)

“Anya, te a világ egészét ismered?” (Ágoston, 5)

“Kortárs az, aki később lesz híres.” (Lulu, 9)